HOT Sparks - шаблон joomla Оригами
 

Több mint 500 állatorvos vett részt a VII. Praxismenedzsment Konferencián

Idén hetedik alkalommal tartottuk meg állatorvosainkank szervezett szakmai továbbképzésünket és saját termékeink, szolgáltatásaink expóját a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán.

A VII. PMK témája a tudásmenedzsment, az információ áramlás és ezeknek tárgyi feltétele volt. Idén is, akárcsak az elmúlt években a legnagyobb érdeklődés a társállatos szekció előadásaira volt. (majdnem 300-an akartak ezen a képzésen részt venni, mely az előadó befogadóképességének kétszerese.) Azért, hogy mindenki hallhassa az előadást, a PMK történetében először online módon a kiállítói térben skype-on keresztül is figyelemmel lehetett kísérni az előadásokat.

Hagyományainkhoz ragaszkodva idén is átadtuk immáron 4. alkalommal az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. által alapított díjakat és az Alpha-Vet által gyártott állatorvoslással kapcsolatos ajándékkönyveket. A díjátadás rendkívül megható pillanatokat tartogatott és biztosan mondhatom, hogy idén is jó helyre kerültek a Zsolnay porcelánok. Az Alpha díjak kuratóriuma 2013-ban az életmű díjat Magyarország legidősebb még aktív, praktizáló állatorvosának ítélte oda dr. Horváth László Úrnak. A Pályakezdő díjat dr. Muravölgyi Zsuzsanna, míg az Év állatorvosa díjat, dr. Michalik László Úr kapta.

A mostani PMK-n két új termékünk is bemutatkozott. Nagy érdeklődés és figyelem kísérte a társállatos praxisok menedzsmentjét, mindennapi működését segítő szoftverünk bemutatkozását a Doki for Vets-t. A Szoftver több mint 10 éve az egyik legnépszerűbb praxisszoftver az állatorvosok körében, mely a számlázáson, a kartonozás, az adminisztráción kívül sok olyan új funkciót tartalmaz, mely mind pénzügyi előnnyel és a szoftvert megvásárló állatorvos, szolgáltatási színvonalának emelkedésével jár. A Szoftver újításait és fejlesztését az Alpha-Vet saját fejlesztői és marketing csapata végezte. A másik újdonság, az Alpha-Vet saját termékfejlesztésének eredménye. A BiogenicPET vény nélkül kapható tabletta, mely az állateledel szaküzletek és rendelők polcain is megtalálható. A készítmény saját kutatási - és fejlesztési osztályunk munkájának eredménye.

A BiogenicPET kis-és nagytestű kutyák szervezetét megújító természetes erő. Aktív hatóanyagai révén regenerálja a sérült vagy gyulladt szöveteket, vitalizálja az öregedő sejteket, megvédi a kutya szervezetét a gyulladáscsökkentők káros mellékhatásaitól. A Biogenic Pet alkalmas idős, illetve krónikus fájdalommal járó ízületi megbetegedésekben szenvedő kutyák kezelésének kiegészítésére, vagy önmagában való alkalmazásra az ízületi porcok, kötőszövetek regenerálására, és ezzel a fájdalom csökkentésére. A Biogenic Pet bármilyen korú állaton használható bőrsérülés, bőrgyulladás, szőrhullás, szőrnövekedési zavar esetén önmagában vagy a gyógykezelés kiegészítésére, a bőrregeneráció segítésére. Mindkét termék nagy sikert aratott.

2013 Díjazottjai

Pályakezdő Állatorvos-díj: Dr. Muravölgyi Zsuzsanna (Fotó | Önéletrajz)

Állatorvosi-díj: Dr. Michalik László (Fotó | Önéletrajz)

Életmű-díj: Dr. Horváth László (Fotó | Önéletrajz)


Előadások anyagai

Ultrahangos vizsgálati lehetőségek a mindennapi lovas praxisban (Dr. Bába András)
Lovak felső-légúti megbetegedéseinak lézersebészete (Dr. Bodó Gábor PhD.)
Szoftver nélkül nincs hardver (Dr. Csúz Andrea)Szarvasmarha légszőszervi betegség-komplexe (Dr. Fodor László)
A növekedési faktorok szerepe egyes kutyabetegségek gyogyításában (Dr. Gyetvai Béla)
Új szempontok a tőgy-gyulladás szakszerű és gazdaságos gyógykezeléséhez (Dr. Jánosi Szilárd PhD.)
Hogyan javatsuk praxisunk jövedelmezőségét (Dr. Maklári-Kis Balázs)
Mikotoxinok és az ellenük való védekezés lehetőségei (Dr. Mézes Miklós)
Mit jelent a tudásmenedzsment (Prof. Dr. Noszkay Erzsébet)
Állatvédelmi előírások hatása a kisállatorvosi praxisra (Dr. Pallós László)
Veszélyes kutya-veszélyes gazda (Dr. Sátori Ágnes PhD.)
Szarvasmarha szaporodás-biológiai UH vizsgálata (Dr. Szelényi Zoltán)
Szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata (Dr. Szelényi Zoltán)
Biogenic Pet (Dr. Végh Ákos)
A kutyák szívének ultrahangvizsgálata (Dr. Vörös Károly)

 

A rendezvényen készült fotókat, ide kattintva tekintheti meg


Ennyi ideje van vissza, hogy INGYENESEN lehessen jelen az ország első számú állatorvosi rendezvényén:
Kattintson ide az ingyenes regisztrációhoz!
Toggle Bar

Konferenciák

Elérhetőségeink

KOVÁCS EVELIN
KAPCSOLATTARTÓ

E-mail: kovacs.evelin(KUKAC)alpha-vet.hu
Telefon: +36-30/247-5192

Üzenet írok..