Egymillió forint összegű adomány a Teleki Gimnáziumnak
Az Alpha-Vet Kft. nagyösszegű támogatást nyújtott a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítványon keresztül a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolának. Ezt az összeget Hátrányos helyzetű, kiváló képességű „telekis” tanulók segítésére, valamint az év pedagógusa cím honorálására fordítják. Sipos Imre, a Teleki Gimnázium igazgatója szerint 15-20 diákot is támogatni tudnak majd az adományból. A pénz elosztását az iskola alapítványa felügyeli. Ezzel a támogatással -amely az idei évre szól - elindult egy együttműködés, és amennyiben a célokat elérik, jövőre is támogatják majd az iskolát.
Dr. Móré Attila, az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Teleki Gimnáziumban évtizedek óta magas színvonalú munka folyik, ez az igazgató és a tantestület közös munkája. Az iskola alapítványa fogja felügyelni a pénz elosztását. Elsősorban a nehéz szociális helyzetben lévő, kiemelkedő képességű tanulók megsegítése a cél. A jelenlegi támogatás csak elindítása egy együttműködésnek, az adományt az idei évre szánják és ha célokat elérik, akkor jövőre is támogatják majd az iskolát.
Sipos Imre, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy intézményben évtizedek óta működik közhasznú alapítvány, az elmúlt években folyamatosan támogatták a szociálisan rászoruló gyerekeket, az iskola különböző kulturális, sport és diákrendezvényeit, valamint egy-egy tanuló tanulmányi versenyre való felkészülését. A hátrányos helyzetű tanulók támogatására belső ösztöndíjpályázatot írnak majd ki. Sipos Imre elmondta, hogy az Alpha -Vet Kft.-től kapott pénzből az év pedagógusa cím honorálására is jut majd.

Az Alpha-Vet által is támogatott Sapa Fehérvár AV19 büntetőkkel legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikákat, így megszerezte negyedik győzelmét a bajnoki döntőben - és ezzel a bajnoki címet. Immáron sorozatban nyolcadszor! Szép volt, fiúk!

Cégünk számára elengedhetetlenül fontos a társadalmi szerepvállalás, azon belül is különböző kiemelkedő személyek, csapatok, társaságok, cégek és rendezvények szponzorálása és támogatása.
|
Soltvadkert Szüreti Fesztivál "Térségi Kutyaszépségverseny"
Burucs Barna EB ezüstérmes!
Tizenhét nemzet 75 lovasa állt starthoz, és a verseny kimenetele minden magyar álmot felülmúlva fantasztikus eredményt hozott. A 14 éves Burucs Barna a nővére által a versenyre átadott 11 éves pej Mamma Myával az elődöntő harmadik helye, a csapatverseny dupla hibátlanja után, a döntő mindkét fordulójában hiba nélkül lovagolt, és az összevetés után egyéni ezüstérmet szerzett Magyarországnak! A fiatal korosztályok díjugrató Európa-bajnokságainak történetében eddig egyetlen ezüstérmünk volt, mégpedig a 60-as években a jelenleg versenybíróként tevékenykedő Krizsán János jóvoltából, és most, közel fél évszázad után Burucs Barna bebizonyította, hogy a magyar díjugratás helyet kér Európa elitjében. Svájci kontinens bajnokot avattak, Larissa Notz nyert Sjarlottéval, míg a bronzérmes 1 időhibaponttal zárva a belga lovascsalád ifjú tagja, Jos Veeroy lett Tia Mariával.
Kun Valentin, a távlovaglás sikeres versenyzője |
|