EN   I   HU I 

5. éve adják át az Alpha Állatorvosi Díjakat a szakma legjobbjainak

Az Alpha Állatorvosi Díjak küldetése, hogy példaképet állítson a jövő állatorvosai számára és tisztelegjen azon állatorvosok előtt, akiknek teljesítménye, jelleme, szellemi nagysága kiemelkedik a többi kiváló teljesítményt nyújtó veterinarius közül. Minden egyes embernek jó, ha vannak céljai és körülveszik őket olyan eszmék, vagy példaképek, akik, vagy amik motiválják őket. Természetesen kellenek körülöttünk azok az emberek, akit támogatnak, akik állandóságot és biztonságot hoznak az életünkbe. Minden közösség eletében jelen vannak az adott kor kiemelkedő alkotói és értékes munkái. Az Alpha Állatorvosi Díjak rangját, a hitelességre való törekvés és az a 16 díjazott öregbíti, akiket az elmúlt öt évben a magyar állatorvosi szakma legkiemelkedőbb képviselőiből alakult 11 fős kuratórium választott meg. A díjakat Dr. Móré Attila alapította 2010-ben és az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. finanszírozza.

Jelölni csak magyarországi állatorvost lehet, és csak állatorvos jelölhet. A bírák a jelölőlapokon leadott értékelések mellett mindig figyelembe veszik a jelölt személy goodwilljét, a közösségért végzett munkáját, szakmai reputációját, tudományos munkásságát és szakmában kivívott elismerését. A díjakat ezek alapján évenként ítélik oda a kiemelkedő teljesítményt nyújtó jelöltek közül legjobbnak választottaknak. A kategóriák évről-évre változatlanok: Pályakezdő Állatorvosi Díj, Év Állatorvosa Díj és Életmű Díj.

A díjakat minden évben az Alpha-Vet legnagyobb szabású, ingyenes állatorvos kongresszusán, a Praxismenedzsment Konferencián adja át a kuratórium. 2015-ben a bizottság egy nívó díj átadásáról is döntött bővítve az év állatorvosa díj kategóriákat. A Nívó Díjat az Alpha-Vet a világ egyik legnagyobb multinacionális állatgyógyszer-gyártó vállalatával közösen a Zoetissel adományozta. Az Alpha-Zoetis Nívó Díj különlegessége, hogy a praxisban nyújtott kiemelkedő eredményesség mellett, olyan emberi és szakmai értéket testesít meg, mely az önzetlen szolgálatot és az alázatot állítja a tudás és a szakmai múlt mellé legfontosabb értékmérőként.

2015-ben az Év Alpha Díjas Állatorvosai:

Dr. Bendzsel Dániel – Pályakezdő Állatorvosi Díj 2015
Dr. Muravölgyi László – Év Állatorvosa Díj 2015
Dr. Szekér Pál – Életmű Díj 2015
Dr. Gippert Róbert – Alpha-Zoetis Nívó Díj 2015

Az Alpha Állatorovosi Díjak megbecsült rangot vívtak ki maguknak a magyar állatorvosi díjak sorában. Meghatározó szerepe van a jelölt állításnak, hisz az Alpha Állatorovosi Díjak esetében az állatorvosok szavazhatnak kollégáikra.

A Praxismenedzsment Konferencián a kongresszus résztvevői között végzett kutatásból egyértelműen kiderül, hogy az állatorvosok büszkék a díjra, hisz az elismerést a kollégáiktól és egykori tanáraiktól, professzoraiktól kapták. Ezen kívül a felmérés arra is rávilágított, hogy a gyakorlatias szemlélet, az aktualitás és az eredményes működés alapjául szolgáló menedzsment témák azok, ami miatt az Alpha-Vet állatorvos kongresszusát 500-nál is többen látogatják. A Praxismenedzsment Konferencián az új állatgyógyászati készítmények bemutatása, az új eljárások, a gazdasági és marketing menedzsment alapismeretek bővítését támogató előadások mellett, mindig kiemelt téma a praxisok helyzete, az állatok jólléte és a kisállatos praxisok forgalmának növelése.

A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara hazánk egyetlen és Európa egyik legrégebbi állatorvos képző intézménye. Különösen a XX. század első felében elismert oktatók és kutatók egész sorát adta hazánk és a világ állatorvos-tudományának. A Magyar Állatorvosi Kamara a szakma érdekképviseleti funkcióját gyakorolja, amikor részt vesz az állatorvosok szakmai tevékenységét érintő jogalkotásban, valamint az állatorvos képzés, szakképzés, szakmai továbbképzés követelmény-szintjének kialakításában. Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. büszke arra, hogy a Praxismenedzsment Konferencia állandó társszervezője a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara és a Magyar Állatorvosi Kamara. Ezzel elmondható, hogy Magyarország legnagyobb hagyománnyal bíró állatorvos szervezetei, mind társszervezői az Alpha-Vet Kft. Praxismenedzsment Konferenciájának. Külön megtiszteltetés az, hogy az Alpha Díjak Kuratóriumi Bizottságának tagja az állatorvos-tudományi kar dékánja és a kamara elnöke is.

Év Állatorvos - Pályakezdő Állatorvos Díj 2015

balról jobbra:

Dr. Móré Attila, elnök
Alpha Befektetési Holding Zrt.

Dr. Bendzsel Dániel, díjazott

Dr.Prof. Sótonyi Péter, dékán
SZIE-ÁOTK

Év Állatorvos - Állatorvosi Díj 2015

balról jobbra:

Dr. Móré Attila, elnök
Alpha Befektetési Holding Zrt.

Dr. Muravölgyi László, díjazott

Dr.Prof. Sótonyi Péter, dékán
SZIE-ÁOTK

Életmű Díj 2015

balról jobbra:

Szekér András, Dr. Szekér Pál díjazott fia

Dr. Móré Attila, elnök
Alpha Befektetési Holding Zrt.

Dr.Prof. Sótonyi Péter, dékán
SZIE-ÁOTK

Év Állatorvos - Alpha-Zoetis Nívó Díj 2015

balról jobbra:

Dr. Gippert Róbert és Családja

Az ÉV ALPHA DÍJAS ÁLLATORVOSAI 2015