EN   I   HU I 

Az év állatmentője

Az év állatmentője

 

Átadták a Fejér megyei Príma díjakat. Az év állatmentője Molnár Tamásné Zsazsa az Alpha-Segítőkéz Állatkórházi Alapítvány titkára. Az ASKA 2003 óta tevékenykedik Fejér megyében.

Az ASKA alapítvány menhelye kicsit másképpen működik, mint az átlagos állatmenhelyek. Az országban elsőként a gyepmesteri feladatokat állatvédelmi szempontok alapján kezelte. A települések végén meghúzódó apró ketrecek helyett, ahova a mondvacsinált, képzetlen gyepmesterek befogták a kutyákat egy központosított telepre, az ASKA menhelyre szállította az állatokat. Ezzel megszüntettük azokat a telepeket, ahol nem az állatvédelem követelményeinek megfelelően bántak az állatokkal. Tizenkét éve végezzük ezt a feladatot, és elmondhatjuk, hogy a szakképzett állatbefogó munkatársaknak köszönhetően az elmúlt években már 5 megye (Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom, Tolna, Pest megye) területén végezzük ezeket a feladatokat, az önkormányzatokkal karöltve.

Azért vagyunk mások, mert a feladatokat az első lépéstől az utolsóig meg tudjuk oldani. Értem ezalatt az állatok szakszerű befogását, szállítását, orvosi vizsgálatát, kezelését, karanténozását, és a végső fázist, a hazajuttatást vagy új gazda keresését. Munkánk során természetesen nem csak utcán kóborló állatokkal találkozunk, hanem nagyon sok esetben végzünk kobzásokat a hatóságokkal karöltve. És valóban nagyon sokszor látunk csúnya dolgokat, amiket nem szoktam publikálni. Azt gondolom, mi vállaltuk ezeket a feladatokat és nem azzal kell ismertté válni, hogy micsoda dolgokat láttunk, hanem azzal, hogy megoldjuk. A siránkozással nem lehet előrébb jutni, csak a tettekkel. 100 fős karanténnal dolgozunk, ami azt jelenti, hogy egyszerre 100 állatot tudunk megfigyelni, mert bár sokszor az állatvédők figyelmen kívül hagyják, de bizony minden talált állat potenciálisan veszettnek tekintendő. Nem ismerjük az előéletét, nem tudjuk mikor kaphatott oltást utoljára vagy esetleg harapott-e.

Minden beérkező állat 14 napig karanténban van és csak a gazdája viheti haza, amennyiben az illetékes önkormányzatnál bemutatta az érvényes oltási könyvet. Ha nem keresik a kutyát, akkor a 15. naptól “jogtisztává” válik, azaz örökbe adható. Évente átlagosan 1300-1500 kutya fordul meg a telepen és 200 cica. Egyszerre 250 kutyát tudunk gondozni. A felépített rendszerünk az évek alatt folyamatosan finomul, alakul és hogy jól működik a rendszer bizonyítja, hogy egyre többen igénylik a szolgáltatásunkat.

Mivel a szerződések kötnek minket, nincs olyan, hogy nem oldjuk meg a feladatot, még akkor sem, ahogy mondani szoktam, “ha a fiókban is kutya van”. Nagyon sok segítséget kapunk az önkénteseinktől és ideiglenes befogadóinktól, amikor szorult helyzetben vagyunk. Együttműködünk a rendőrséggel, a tűzoltósággal és a katasztrófa védelemmel. Közös munkáink során akadtak bőven kalandos élményeink.

Tehát az elvünk a megoldás keresése és nem a problémák halmozása. És hogy mindezt jól tesszük az is bizonyítja, hogy 2011-től RSPCA tagszervezetei között szerepelünk.

Hogyan működik az Alapítványotok? Kik hozták létre?

Állatorvosok hozták létre az alapítványt és bár már 12 éve folyamatosan dolgozik, csak néhány évvel ezelőtt lépett ki a nyilvánosság elé. Ennek egyszerű oka volt: előbb le akartunk tenni valamit az asztalra, ha már vannak eredmények, akkor érdemes azt megmutatni.

A kezdeti lépések, az első 5 kenneltől kezdve bizony sokszor feladták a leckét, hogy merre és milyen módon jutunk előrébb. Lehet, hogy többen csodálkoznak majd, akik elolvassák a cikket, hogy mindössze 6 ember követi el ezeket a dolgokat és 4 állatorvos kezeli, figyeli meg állatainkat.

Elmondhatjuk, hogy jelenleg még férfiuralom van az Alapítvány berkein belül, hiszen 4 állatbefogó munkatárssal dolgozunk. A fiúk dolga az állatok befogása, szállítása és forgó ügyeleti rendszerben az állatok gondozása.

Hogyan érkeznek hozzátok az állatok?

Csak önkormányzatokon keresztül, szerződés keretében jöhetnek hozzánk állatok. Ha valaki kóbor állatot lát, akkor a területileg illetékes önkormányzatnál bejelenti és a megbízott ügyintéző vagy rendőrség hívására mennek ki a kollégák. A befogott állatok az adott településen bekerülnek a befogási naplóba, így ha valaki keresi a kutyáját, akkor mindjárt ott meg tudja nézni, hogy az adott területről fogtunk-e be állatot.

Ha valaki mondjuk egy kóbor kutyusba botlik, közvetlenül keresheti az ASKA-t?

Székesfehérvár az a terület, ahol azonnal egyenesben hívható az ügyeleti számunk 24 órában: 06- 30-206-5372. Vidéki településeken csak önkormányzati engedéllyel hívható ki az autó vagy rendőrségi hívásra.

Mi történik az ASKA-hoz bekerülő állatokkal?

Beérkezéskor azonnal orvosi ellátásban részesülnek az állatok, chipet nézünk, védőoldást illetve féreghajtót kapnak, fotózzuk őket, 14 nap elteltével megkapják a kombinált, illetve veszettség elleni védőoltást is. Ekkor kikerülnek a karanténból és megkezdődik az állatok szocializálása önkénteseink segítségével. Hétvégenként iskolába járnak, megismerik a póráz használatát és megtanulják az alapvető viselkedési feladatokat. Azt szoktuk mondani, mire érkezik a gazda addigra már egy “kész” kutyát kap.

A kutyákon és cicákon kívül más állatok is kerülnek hozzátok?

Jellemzően kutyások vagyunk, de a repertoárunkban szinte mindenféle állat megtalálható. Mivel a hatósággal karöltve hatósági feladatokat látunk el, ezért volt már dolgunk kígyóval, őzekkel, bármilyen meglepő, a város közepén elszabadult tehénnel, főutcán sétáló kecskékkel, árvíz idején a tyúkoktól kezdve a hízó disznóig mindenféle háziállattal.

De talán a hajnali Hatoskánk esete hozta leginkább lázba városunkat, amikor hajnali fél ötkor a rendőrségi riasztás arról szólt, hogy az egyik bevásárlóközpont parkolójában egy tehénke garázdálkodik. Addig a pillanatig tehénkét mi is csak udvarokon belül láttunk, parkolóban soha. De a mi kis tehénkénk a várost átszelő 4 sávos úton ijedten vágtázott, nem igazán tisztelve a villogó, dudáló autókat, és teljes mértékben semmibe vette, hogy mi tulajdonképpen segíteni érkeztünk. Érdekes színfolt lettünk azonnal az álmos reggelen, mert vagy futottunk a tehén után vagy előle. Cirka 3 órás kocogás után végre sikerült megfogni az ijedt állatot, amivel még nem igazán voltunk előrébb, mert nem ártott volna egy olyan ember, aki tudja is, hogy miképpen működik egy tehénke.

Már a kocogás közben folyamatos kapcsolatban voltunk a tudakozóval, aki eleinte nem igazán értette, miért mondom, hogy nehogy kikapcsoljon, hanem egymás után hívogassa azokat a cégeket, ahol a név alapján akár a legkisebb esélyt is látja arra, hogy tehénnel is foglalkoznak. Majd amikor már a rádió is arról harsogott, hogy kerüljék a környéket, mert egy tehénkével küzdenek a szakemberek, akkor végre elhitte, hogy nem április tréfáról van szó – november közepén. A nagy gondot innentől az jelentette, hogy fogjuk elszállítani a tehenet és hova. Mert őt is csak karanténba lehetett rakni, a kutyák között meg igencsak bután festett volna. Néhány órai várakozás után érkezett a segítség és így került szakember segítségével elszállításra a mi kis Hatoskánk. Azért Hatoska, mert a reggeli órákra már az is kiderült, hogy 14 tehenet loptak el, akik a rosszul felzárt platóról lepotyogtak és a város közepén lévő volt a hatodik tehénke. Előtte már néhány társa a 8-as főúton szaladgált, a többiek pedig az M7-es autópályán.

Úgy tudjuk, már egy könyv is őrzi az ASKA történeteit.

Igen, az Útszéli történetekben a saját kis történeteink olvashatók. Mivel minden hozzánk kerülő állatot úgy kezelünk, mintha a sajátunk lenne, ezért kötődünk is hozzájuk és ez a róluk megjelent cikkekben, írásokban is érezhető volt. Ekkor javasolta egy újságíró ismerősöm, hogy szedjem csokorba az írásokat. Így született meg az Útszéli történetek, aminek a megírástól még kalandos útja volt, hiszen meg kellett találni a pénzügyi fedezetet is a kiadáshoz.

A könyvecskét nem csak azok a barátaink olvassák előszeretettel, aki szeretnék a megvásárlásával támogatni az alapítványt, hanem nagy hasznát vesszük az oktatásban is, hiszen iskola időszakban rendszeresen tartunk foglalkozásokat a menhelyen, ahol a gyerekek körében nagy sikert aratnak a mi kis mentettjeink útszéli történetei.

A könyv megrendelhető a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen, vagy személyesen megvásárolható az ASKA menhelyen.