EN   I   HU I 

A szervezők szerint a XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok az állattenyésztő szakma legnagyobb rendezvénye volt idén is

Összeállította: Mozsár Andor
Forrás: www.agronaplo.hu

Egy-egy ágazat adott helyzetét mindig is jól tükrözi a hódmezővásárhelyi kiállítás, idén viszont mindenütt telt ház volt, a kedvező pályázati feltételek minden, állattartáshoz kötődő ágazatot vonzottak a kiállításra. Ugyanakkor mindig külön dicséretet érdemelnek az állattenyésztők, akiknek nagyon szigorú szakmai és állategészségügyi feltételeket kell teljesíteniük ahhoz, hogy állataik megjelenhessenek a kiállításon.

A felkészítés, a különféle oltások, karantén behozatalkor és hazaszállításkor, ezek megszervezése, kivitelezése nagy terheket ró a tenyésztőkre. A szakértők szerint azonban a bemutatott egyedek minden nemzetközi versenyen megállják a helyüket, s jelzi ezt az is, hogy valóban vannak már nemzetközi szinten is szép eredmények a hazai tenyésztőktől.

Az idei kiállításon főleg a pénteki napon lehetett nagyon sok idegen nyelven beszélő látogatóval, szakmai érdeklődővel találkozni, de szombaton és vasárnap is érkeztek buszok Szerbiából és Romániából is. Szerbia EU-hoz való csatlakozásának tükrében a Vajdaság már hosszú évek óta felfigyelt a vásárra, ami szakmai szinten is nagyon fontos számukra a tapasztalatszerzés és a felkészülés miatt. Idén azonban már a szarvasmarha szövetség Simmentali tagozata is szervezett csoportot állatorvosokkal, szakemberekkel, akik Belgrádból érkeztek a szarvasmarha bírálatok megtekintésére. Az Alpha-Vet Kft. export csapata fogadta a szerb látogatókat és hosszasan egyeztettek a jövőbeni partner kapcsolatokról a standunkon.

Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. a hazai állattenyésztést és a mezőgazdaságot támogató termékeivel és szolgáltatásaival vett részt a kiállításon. A 120 m2-es kültéri standunk sok látogatót vonzott. Kiállítóként a partnerekkel való kapcsolattartás mellett kiemelt szerepet szántunk a  szakmai programok tartására. Az Alphakadémia előadássorozat keretein belül felkészült előadóink beszéltek a PRRS mentesítésről, a parazitamentesítésről a tejelő tehenészetekben, valamint takarmányozási és telepi technológiai tanácsot adtak az érdeklődőknek. A hatékony borjúnevelés gazdaságos megoldással nagyüzemeknek kiemelt érdeklődői létszámot mutatott. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az ANITECH csapata a termékajánlat és a gépek beszerelése, optimális működtetése mellett pályázati tanácsadással is segítette a partnereket.

Az PRRS mentesítési kerekasztal beszélgetés és vitafórum is eredményesen zárult.  dr. Nemes Imre NÉBIH elnökhelyettes, aki állandó résztvevője volt a fórumnak elmondta, hogy gratulál a kezdeményezéshez és örül, hogy ilyen sok érdeklődővel oszthatta meg véleményét.

A Magyar Állattenyésztésért 2014 kategória díjas hobby és versenylovak részére kifejlesztett takarmány-kiegészítőnk a VITAHORSE, az egyik legnépszerűbb termékünk volt a kiállítás alatt. Sok fogyott belőle. Az érdeklődők mind ki akarták próbálni a terméket immunrendszer erősítő, méregtelenítő és stressz oldó hatásai miatt. Új termékeink bemutatkozása is kivállóan sikerült. A kiállítás ideje alatt, több mint 270 partnerünk és 1000 érdeklődő látogatott el hozzánk. A komoly szakmai értekezések mellett igyekeztünk jó hangulatot teremteni, amit sikerült. Borkóstolóval egybekötött magyar nóta délutánunkon az önfeledt éneklés és nótázás zárta a pénteki szakmai napot.

Kollégáink nevében köszönjük, hogy meglátogatott minket. Jövőre is várjuk!  

Üdvözlettel,
Mozsár Andor
marketing igazgató